Verseny utáni gondolatok
Szombat este van, amikor ezeket a sorokat írom. Ülök a motelszobában Kanabban, Utah-ban.A verseny véget ért, amelynek már az első videójába beleszerettem. Amint beneveztem, minden nap újra és újra megnéztem, és minden alkalommal libabőrös lettem. A befutó után fel sem fogtam, mi történt - mintha egy másik világba kerültem volna, ahol hirtelen véget kell vetnem az önfegyelemnek, a folyamatos koncentrációnak és a küzdelemnek. Olyan volt, mintha kiszakítottak volna egy kemény, de gyönyörű világból. Mindenki gratulál, ölel, dicsér, de én még mindig ott vagyok abban a másik világban…Miért szerettem bele? Nem tudom. Talán mert egyszerű, tiszta és kőkemény. Most sem sietek a fürdéssel, pedig a hajam már keményre száradt a verseny során a kulacsomból rácsöpögő izotóniás italtól, és valószínűleg az egyhetes futóruhám sem illatos, de jó még egy kicsit ebben az állapotban lenni...Aztán persze eszem egy rendes ételt, amit meg is kell rágni, felöltözöm csinosan, és elmegyek a díjátadóra, amit egy igazi vadnyugati fogadóban tartanak. Megkapom életem leggyönyörűbb első helyezéséért járó díját. Első lettem azon a versenyen, amelyen annyi mindent hátrahagytam - köztük a szívem egy darabját biztosan. Ott, azon a vadregényes vidéken. Ugyanakkor sokkal többet kaptam: új barátokat, élményeket és tapasztalatokat.Hálás vagyok "Büszke Toll"-nak, hogy mindent megtett azért, hogy elindulhassak, és mindig mellettem állt - még ha több ezer kilométerre is volt tőlem. Nektek pedig köszönöm a szurkolást, mert tényleg átjött! Most egyszerűen csak boldog vagyok. Annyi élmény van bennem, hogy remélem, lesz lehetőségem megosztani veletek. Ölellek benneteket.
Szilvi