Ultratábor ala Zala 8.
Ülök a kanapén felpolcolt lábbal, kicsit fáradtan, de mégis feltöltődve.
Kavarognak a fejemben az elmúlt 4 nap emlékei. Hónapok óta szervezgetem az ultratábort és most hipp-hopp véget ért.
Futottam 144 kilométert barátokkal, akik már-már a családom, de talán nem is a megtett kilométerek voltak a legfontosabbak.
Évek óta összejövünk pár napra. Közben zajlik mindenki élete mélységekkel, magasságokkal, futópályafutása álmokkal, sikerekkel, sérülésekkel, kudarcokkal, őrült kalandokkal. Néha-néha összefutunk versenyeken, de január végén összejövünk pár napra és mindenki mesél: őszintén, szeretettel. Biztatjuk, megöleljük egymást. Olyan, mint valami terápia.
Feltölt a lelkesedés, ami ebben a csapatban van. Itt mindenki szenvedéllyel fut, vagy épp pálinkát főz, vagy egy réges-régi malmot újít fel önerőből, mint az első napi vendéglátónk a Szabadics házaspár. A szenvedély és a szeretet sugárzik belőlük. Csakúgy, mint a Vadlán Ultra Terep szervezőiből, akik a pénteki edzésünkre tökéletes ellátást biztosítottak nekünk meglepetésként, csupán azért, mert örültek nekünk.
Köszönöm mindenkinek ezt a rengeteg energiát, amit csak itt lehet beszerezni, azt hiszem tél végéig ki fog tartani.
Köszönöm mindenkinek, aki a szervezésben segített, külön köszönet a Zalakarosi Fürdőnek a regenerációs lehetőségért!
