Ultra-Trail Hungary
Ritka, hogy a dolgok tökéletesen klappoljanak, de a tegnapi versenyen mégis így alakult. Semmi mást nem akartam, csak élvezni a futást, anélkül, hogy szétcsapnám magam. Persze az, hogy ez 84 kilométeren, bő 3000 méter szinttel sikerülni is fog, nem borítékolható. Most mégis összejött. Szerencsére el tudtam engedni mindent, ami terhet tenne rám. Mondjuk nem volt nehéz, mert az órámon csak a tracket néztem, fogalmam sem volt róla, mióta futok, milyen tempóban... A rajt előtt tudtam, "csak" bő fél nap futás vár rám, ez is könnyebbség volt lelkileg. A pontokon nyugisan frissítettem, ha volt rá lehetőségem, váltottam pár szót a körülöttem futókkal, nappal pedig vártam, hogy találkozzunk Gyurival. A tavalyi szenvedős UTH után nagyon jó volt megélni, hogy semmi fáradtságot nem érzek a Visegrádi Fellegvár felé a kaptatón (tavaly itt kezdődtek a komolyabb gondjaim), és úgy érek a Skanzenhez, hogy még ki tudnék futni a világból. Az időm legnagyobb meglepetésemre 11:13 lett, aminek most nagyon örülök (igazából 12 órán kívülire számítottam).Valahogy így szeretném majd futni három hét múlva a Tahoe 200 első 100 kilométerét is, akkor nagy baj nem lesz...
