Újra kontroll alatt...
Körülbelül egy hete nem működött a pulzuspántom. Néhány edzés után meguntam, hogy össze-vissza mér és letettem. Nem is hiányzott, bár az edzéstervem egyik fő paramétere a pulzustartomány, de pár napon át jól esett, hogy nem volt ami beleszólt (belecsipogott) a futásomba.Tényleg nem bántam, hiszen a két hete történt esésem óta egyébként sem tudtam rendesen odatenni magam az edzéseken. A jobb térdem sebe lassan kezd gyógyulni, de a balból még mindig nem szívódott fel a benne levő folyadék és nem az igaziak az edzések.
Szóval csak futottam, minden kontroll nélkül, elég sokat. Főleg erdőben dombon föl-le. Kedden már éreztem, hogy hiába van vége az edzésnek, nincs a szokásos elégedettség: no ezt is megcsináltam szépen.
Telefonáltam a Garmin forgalmazó Navi Gate Kft.-nek és elpanaszoltam a helyzetet. Szerdán már nálam volt az új pánt. Nagyon segítőkészek voltak. Ma reggel már ezzel indultam edzeni.
Egy terepes társammal Bandival vágtunk neki a mai adagnak. Autóval kimentünk Hosszúvölgybe, majd onnan 10 km dombozás oda - 10 km vissza. Zalai viszonylatban nem rossz, 820 m szinttel. Már odafelé éreztem mennyit lök rajtam, hogy látom mennyi a pulzusom. A dombra fölfelé sem nyühögtem, hiszen a pulzus csak 140 alatt volt. Az edzés második felét kellett intenzívebben futni. Nagyjából ekkor értem el lelkileg abba az állapotba, mikor nem vagyok futó, csak része a körülöttem levő tájnak. Imádom ezt az érzést! Nincs semmi, nincs város, problémák, munkahely, otthoni teendők. Nincs semmi, csak a friss levegő, érzem, hogy belém áramlik és tölt föl erővel, nincs csak avareső fenntről és a futásomtól felröpködő levelek a földről. Nincsenek csak illatok és szabadság, csak a futás van az összes varázsával. Dombra föl ránézek az órámra, igen, jól csinálom. Motivál, van erőm nyomni, röpködni. Már azt sem érzem, hogy fáj a térdem lefelé. Levezetés, lassítok. Megcsináltam.
Az élményen kívül ott van az élégedettség, megcsináltam a feladatot is. Úgy látszik kis kitérő után mégiscsak jobb így nekem. Újra kontroll alatt. :-)