sarok napló +74. és +35. nap

Megvan az az érzés, amikor egy versenyre utazva azt érzed, hogy ha kiszállsz az autóból, nem fogsz tudni futni? Nemhogy gyorsan, de sehogy. Aztán kiszállsz, elindulsz, és ... futsz egy tök jót. Nálam ez gyakori dolog volt fontosabb versenyek előtt. Most valahogy megfordult ez a dolog bennem. Azt hiszem, hogy ugyanúgy tudok futni, ahogy máskor: könnyedén, szabadon. Kinézek az ablakon, süt a nap, lengedezik a szellő, alig várom, hogy kimehessek egyet, úgy érzem, nagyon jó lesz. Aztán felhúzom a futócipőm, elindulok és az első pár lépés után "rájövök", hogy nemrég operálták a sarkaimat, és nem megy a futás. A szívem vinne, a fejem tudná, csak a lábaim nem engedelmeskednek. Csak lassan tudok lépdelni, és az is kényelmetlen. Mintha elfelejtettem volna. Furcsa szembesülni vele, hogy mennyire nehéz az, ami hosszú éveken keresztül természetes volt. De nem siettetem, tudom, hogy eljön az a nap, amikor újra a "régi" leszek, csak még furcsa, hogy egyelőre csak fejben tudok futni... Sebaj, kivárom. Addig is örömet ad, hogy kint lehetek, mozoghatok, kivihetem Mangót egy kis körre, aki szerintem a világon a legjobban szeret futni. (Szegény, biztosan nem tudja, mi ez a "csoszogás"...)

Most, hogy mindkét lában meg van már operálva, nincs mivel kompenzálni, mindkettőnek dolgozni kell rendesen. Pár kilométer szép lassan megy, de érzem, hogy nem kell még erőltetni. Heti 1-2 próbát teszek vele, és bízom benne, hogy pár hét, és változni fog a dolog. Addig is igyekszem az erősebb bringákkal kifárasztani magam. Öt héttel a második műtétem után egy csomó dolog szépen alakul. Már tudok klipszes cipőben tekerni, egy hete már el is kezdtem az óvatos watt alapú edzéseket. A kinti tekerés jobban megy, mint ősszel - úgy látszik nem volt hiábavaló a sok téli görgőzés. Jutkával erősítünk sokat, mellette a mobilizálás, nyújtás is megy.

A munkába már visszaálltam, minden nap fogászkodom, igaz, még csökkentett időtartamban, mert legrosszabb az állás. Haladok az intenzív angol tanfolyammal - ez is olyan, mint egy ultraverseny: szép lassan csökken a részvevők létszáma ahogy telik-múlik az idő... Egyre több időt töltök az edzősködéssel, órákon át bújom a szakkönyveket, nagyon élvezem a "tanítványokkal" való foglalatoskodást. Úgy látom, ez egy új, izgalmas része (lesz) az életemnek.