Orbán Viktor beszéde a Magyar Becsület Rend átadásán
Mióta megkaptam a Magyar Becsület Rendet érzékelem a kérdéseket, hogy ki-, mikor-, miért kapja meg ezt a kitüntetést. Azt gondolom, hogy a díjátadón elhangzott beszédben benne vannak a válaszok:
Kedves Lubics Szilvia! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt évek vitái arról győztek meg itthon és Európában is, hogyha a közéleti, politikai vitákban a lehetetlen szó egyszer elhangzik, akkor az éppen egyel több, mint ahányszor előfordulhatna. Élesebben fogalmazva úgy látom, hogy a lehetetlen a gyengék mentsége a tétlenségre. Mi, magyarok ebből a szempontból sajátos helyzetben vagyunk, mivel számos tudósunk és sportolónk már bebizonyította, hogy a lehetetlen nem tény, hanem csak egy vélemény. Megtiszteltetés számomra, hogy egyikük most itt áll előttem. Budapest és Bécs között 243 kilométer a távolság, Athén és Spárta között 245. A legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy ezt a távot valaki képes lefutni. Pedig a két görög város között minden évben megrendeznek egy világversenyt, és egy magyar fogorvosnő, egy háromgyerekes édesanya, Lubics Szilvia tavaly már hatodszor teljesítette ezt a távot, ráadásul úgy, hogy háromszor meg is nyerte, 2014-ben pedig egy pályacsúcsot is felállított. 245 kilométer, ha Budapestről bármerre indulna, kiszaladna az országból. De mai kitüntettünk még ennél is többre képes, hiszen az UltraMilano-Sanremo verseny 286 kilométeres távján is ő volt a győztes. Napestig sorolhatnánk még az eredményeit. Büszkék vagyunk minden egyes győzelmére. És van itt valami, ami legalább olyan fontos, mint a bemutatott sportteljesítmény. Lubics Szilvia profikat felülmúló teljesítménye ellenére is úgy vall magáról, mint amatőr sportolóról. Honlapján először szakmájáról és családjáról beszél, de ezt követően sem győzelmekről és rekordokról ír, hanem kiemelkedő teljesítményről. Az írásait, bejegyzéseit olvasva érdekes képi különbségtétel rajzolódik ki az amatőr és a profi sport között. Az amatőr itt nem a kevésbé jót, a profi a feltétlen jót jelenti, inkább két külön világot képviselnek. Úgy tűnik, hogy amíg a profi sportoló csak trófeákban mérhető pályafutásról beszél, addig Lubics Szilvia számára a szakma, család, haza és sport egyetlen megbonthatatlan, kerek, egész világot alkot. Innen szemlélve, az sem véletlen, hogy az újkori olimpiák eszméjét az amatőr sport jegyében hozták létre. A közvélemény nemcsak a már-már transzcendens versenyteljesítményei okán kapta fel a fejét a Lubics Szilviáról szóló hírekre, hanem azért is, mert itt különlegesen ritka összhangját láthatja a sport, a család, a szakma hármasának. Nem áldozta föl a családi életet és a szakmai előrehaladást a sportkarrierért, és nem adta fel a sportolást a szakmai sikerekért vagy a családi boldogságért. Megvalósította mind a hármat, s ezzel bebizonyította, hogy a hatalmas távolságokat az életben is le lehet győzni. Bebizonyította, amit sokan lehetetlennek tartanak, igenis lehetséges. Lubics Szilviát azért érezzük közel a szívünkhöz, azért fogadjuk el példaképnek, mert bár kilométerekre hagyja maga mögött a férfiakat, de ezt nem azért teszi, hogy ezzel valamiféle elméletet bizonyítson. Ő inkább azt bizonyítja be, hogy a hivatás, a család és az álmok nem kizárják, hanem erősítik egymást.
Kedves Lubics Szilvia!
Ön győzelmeivel dicsőségét szerzett hazánknak. Visszaadja, visszaigazolja azt, amit mi is szeretnénk, amit mi is hirdetünk: egy erős ország a család, az odaadás és a munka pillérein állhat. Ön visszaadja a hitet, hogy a lehetetlennek tűnő célok teljesítése igenis lehetséges, ha van bennünk elegendő bátorság, elszántság és szorgalom. Ön azok közé a kivételes magyarok közé tartozik, akik számára a lehetetlen legyőzése, az elérhetetlennek látszó célok elérése becsületbeli ügy. Ezért adjuk át most Önnek ezt a különleges állami kitüntetést.
Kérem, fogadja tőlünk szeretettel a Magyar Becsület Rendet!