Könnyű nekem
Egy-egy sikeres versenyem után gyakran hallani: "könnyű neki...!" Mindezt persze úgy, hogy aki mondja, írja, annak fogalma sincs rólam, az életemről. De, hogy igaza van-e a véleményformálónak, azon elkondolkoztam - és rájöttem, hogy igen:
Múlt vasárnap futottunk ismét YT 50-et. A csapat 9-kor rajtolt, én már kimentem 7-kor és az első 25 km-emmel végeztem, mire a többiek elindultak. Szerettem volna időben hazaérni, hogy a srácoknak már én adhassam az ebédet. Egy futótársam mesélte, hogy mikor a melegedő helység kulcsát elkérte a faluban a házigazda megjegyezte, hogy a Szilvi már futott 25 kilométert, mire a felesége: "Persze, neki biztos nem kell főzni meg mosogatni..."
Igen, valahol meg kell magyarázzuk mi miért nem teszünk ezt vagy azt. Más kérdés, hogy aki teszi, hajnalban kel hétvégén is. Ja és főz. Előtte nap kicsit előre dolgozik, délután meg még süt egy kis husit-krumplit, palacsintát, mert azt is szereti csinálni, ha a gyerekeiről van szó.
Nekem könnyű, mert mikor hajnalban kelek 3 édes kissrácot nézhetek álmában. Nekem könnyű, mert nem kell gondolkodni, kimenjek edzeni vagy sem, hiszen természetes, hogy megyek, mert tudom miért csinálom. Nekem könnyű, mert van egy szuper férjem, aki tudja, hogy milyen jó, ha edzésből hazatérve egy kád forró víz vár. Nekem könnyű, mert van munkám, amit szeretek és 50 kilométer dombozás után még tudok fogorvos is lenni gond nélkül, mert nekem könnyű, mert erős vagyok. Nekem könnyű, mert munkából hazatérve várnak a fiaim és sok-sok puszit kapok.
Nekem mindig is könnyű volt, mert mindig tudtam honnan hová tartok és a célokért mindig tudtam lelkesen tenni. Könnyű nekem.