Húsz
Az instán és itt a facebookon minden olyan könnyűnek tűnik... A műtéteim után bő két hónappal vidáman repülök, a rehabilitáció pedig egyszerű dolog. Pedig egyáltalán nem. Folyamatos odafigyelés. Meddig mehetek el? Nem jelez a lábam? Nem tolom túl a dolgokat? Amit csinálok elég a folyamatos fejlődéshez? Az egész egy hullámvasút: van amikor azt érzem minden rendben lesz, máskor meg azt, hogy sosem fogok tudni "normálisan" futni. A héten már sokat mozogtam, ebben persze szerepet játszott az is, hogy csatlakoztam a Bianchi Pink Challenge-hez, aminek rögtön az első napján tekertünk egy Balaton kört. Megmondom őszintén, hogy 100 kilométer után már szidtam magam, minek kellett ezt bevállalni, de a társaim türelme és egy jó adag fagyi-kávé kombó kihúzott a gödörből és lendületes "begurulással" zártunk. :-) Egész héten terveztem, hogy valamikor lefutok egy 20 kilométert, de valahogy nem éreztem rá késznek magam, míg ma reggel végülis úgy ébredtem, hogy indulhatunk. 5 éven át a napi adagom 22 kilométer volt, most viszont január eleje óta nem futottam ennyit egyben. Míg régen 16 kili volt a pihenőnap, ma 20 volt a kihívás. Sikerült!
Szóval szép lassan lépkedek előre, megélve ugyanazokat az érzéseket, amiket 18 éve éreztem kezdő futóként. Nem olyan egyszerű, mint a képeken látszik, de minden nehézségével együtt izgalmas kaland.