Grand to Grand Ultra - 4. nap
Szilvi (ottani idő szerint) szerda hajnalban ért be a 85 kilométeres szakasz céljába, így neki gyakorlatilag a teljes szerdai nap pihenéssel telt. (Voltak sokan, akik még napközben is kint voltak a pályán, tízen pedig fel is adták aznap a versenyt.) A táborban készült fotók alapján nem unatkoztak a futók: volt koncert (biztos valami country), lovasok érkeztek (ők voltak a seprűk és a záróbusz is – igaz, futó nem ült rajtuk, csak a lovas), és a nap fénypontjaként egy jéghideg Coca-Colát is kaptak a versenyzők. Ők pedig úgy vették körbe egy perc alatt a pickup platóját - ahonnan az üdítőt osztották -, mint emlékeim szerint kilencszáznyolcvanhárom telén a Dél-Zalai Áruház csemegepultját az emberek, amikor megérkezett a karácsonyi banánszállítmány. Szilvi kérdőn is nézett az előtte sorban álló férfira, aki három kólát vett magához, hogy mégis hogy gondolja ezt, aki ezt válaszolta: …. - na erről fogalmam sincs, pedig élénk a fantáziám. Majd Szilvi elmeséli. (Megoldásokat kommentben várjuk, a legjobbakat kólával jutalmazzuk.)A csütörtöki szakasz 42 kilométeres volt, benne 900 méter szintemelkedéssel. A talaj szinte végig homokos volt, de Szilvi számára nem ez jelentette a legnagyobb kihívást: ebben a szakaszban volt az a rész, amitől legjobban tartott: egy szurdokból úgy kellett felkapaszkodni, hogy az alján egy létrán kellett felmászni, aztán pedig egy csaknem függőleges falon a sziklák peremeire, mint lépcsőfokokra lépve egy drótkötélben kapaszkodva felhúzódzkodni. Tudni kell, hogy Szilvi hiába repked néha siklóernyővel, az ilyen mászásoktól rosszul van. Külön készült fejben erre a kihívásra, hogy fel merjen menni. És valahogy sikerült is neki, hisz beért a célba. Most vagy felmászott, vagy feldobták, vagy került 30 kilométert. De ha mindez nem elég, volt egy kb. százméteres, sziklába vájt alagút is az úton, amit nemes egyszerűséggel úgy hívnak, hogy a Sárkány hasa. Megnéztem a képeket róla, tényleg olyan a formája belülről, amilyet vastagbéltükrözéskor lát az ember. Mármint az orvos. Amit a beteg lát, olyat éjszakánként látnak a futók az égen ezerszám ragyogni.És ha sikerült a versenyzőknek a sárkány beléből végül kijutni (ezt a metaforát nem bontanám ki), akkor megpillanthatták a környék egyik leghíresebb sziklatömbjét: Diana trónját. (Szilvi is nagyon várhatta ezt, mert a frissítőponton készült videóban – lásd a sztoriban – is ezt keresi.) A romantikus lelkületű olvasóinknak azonban rögtön csalódást kell okoznom Diana miatt: nem arról van szó, hogy a wales-i hercegnéről neveztek el Amerikában egy természeti képződményt. Elsőre én is azt gondoltam, de a bélrendszerrel ellentétben hiába nézegettem képeket a szikláról, sehogy sem tudtam felfedezni benne se Lady Di arcvonásait, se a trónjáét. Először arra gondoltam, hogy talán azért megy ez nehezebben, mert több belet láttam belülről, mint Dianát kivülről, de aztán utánaolvastam, hogy nem róla nevezték el, hanem egy másik Dianáról, aki a római mitológiában az állatok és a vadászat istennője volt. Ez mondjuk nem változtat azon a tényen, hogy az ő vonásait sem találtam meg a hegyoldalban. Szilvi egyébként nagyon energikusan ért be az előbb emlegetett frissítőpontra, ami a táv felénél volt. Hihetetlen számomra, hogy 200 kilométerrel a lábában, egy ekkora zsákkal a hátán így tud futni még a sivatagban… Lehet, hogy a kóla dobta fel ennyire? Az biztos, hogy a „Leader” rajtszám, amit a harmadik nap óta visel, sok plusz energiát ad neki. Kapkodnia is kell a lábát, ha meg akarja tartani, mert bár az indulók elég különböző erőt képviselnek, az élmezőny elég erősnek tűnik. És nagyon kell figyelnie minden apróságra: a hosszú napon az addigi harmadik helyezett lány félórás időbüntetést kapott, mert valamit elhagyott a sivatagban – le is csúszott a dobogóról. Hogy mit, azt nem tudom, lehetett az egy személyes tárgy, egy géles tasak, bármi. A rajt előtt ugyanis minden egyes holmira mindenkinek rá kellett írnia saját rajtszámát, hogy be lehessen ilyen esetben azonosítani.Este 10 körül már tűkön ülve figyeltem a verseny oldalát, mikor tűnik fel Szilvi a célban, de csak nem akart jönni. És ez így folytatódott még órákon át, míg éjjel 2-kor feladtam a várakozást. Két lehetőség volt: vagy akadozik az információáramlás az USA-ból, vagy a sárkány tartja fogva Szilvit. Csak bízni tudtam benne, hogy az elsőről van szó. Sajnos még reggelre sem „került elő” Szilvi, így egyre inkább úgy éreztem, hogy keresnem kell egy páncélmellényt, egy dárdát és egy lovat, hogy reaktiváljam magam, mint Sárkányölő Szent György. Egész délelőtt a megfelelő szettet kerestem a jófogáson és a temun miközben a verseny honlapját frissítgettem egyre feszültebben. Aztán egyszer csak megjöttek az eredmények: Szilvi nagyot ment: megnyerte ezt a szakaszt, 5 óra 54 percet futott, 3-, illetve 6 perccel előzte meg az utána jövő francia lányokat. El tudom képzelni, milyen jót versenyeztek. Összetettben továbbra is Szilvi vezet, előnye 55 perc a francia Alix Noblat, és 77 perc a szintén francia Aurelie Mansiot előtt. Roskovics Miki 5. lett, amivel összetetben is tartja ezt a pozícióját.Pénteken újra egy maratont kell futniuk (1000 méter szinttel) a versenyzőknek. Ha Szilvi tudja tartani az előnyét, akkor nagy lépést tesz a győzelem felé, mert szombaton már „csak” 13 kilométer lesz vissza a célig. Szurkoljunk neki, hogy sikerüljön! Én meg majd a következő farsangon felveszem a sárkányölő jelmezem, amit végső kétségbeesésemben időközben megrendeltem...
L. Gyuri (Sárkányölő Toll)