Grand to Grand Ultra - 1. nap
Grand to Grand Ultra – 275 km, 1. nap
Szombaton búcsúzott el Szilvi tőletek (ld. előző poszt), azóta nekem sincs közvetlen információm róla. Délelőtt kivitték őket az első táborhelyre, a Grand Canyon északi peremére, ahol az első éjszakát töltötték. Hétfős sátrakban laknak, melynek beosztását előre megkapták, és ami végig ugyanaz marad. A sátrakat a szervezők állítják fel és bontják le, de azok üresek, a magukkal vitt derékaljra fekszenek a futók, hálózsákokban alszanak. Éjszaka 0 fok körülire hűl le a levegő, úgyhogy elkél a minőségi hálózsák + a meleg ruha. Szilvi egyik félelme az éjszakai hideg volt a versennyel kapcsolatban, mivel elég fázós. Bélést és melegítő kapszulákat most nem vitt magával, mert az már nem fért bele a zsákba. Azt mondta, majd Marcira gondol, hogy odabújik mellé, mert ő olyan jó meleg és békésen szuszog esténként. Én erre inkább nem mondtam semmit - csak remélni tudtam, hogy Marcipánra, a vizslánkra gondolt…A szervezők bejelentkeztek egy rövid élő videóval az első este – háát, még azon keresztül is szép volt a naplemente, úgyhogy én többször is megnéztem… sajnos azonban egyik alkalommal sem tűnt fel Szilvi a háttérben. Este még kaptak vacsorát a szervezőktől, ezt követően már csak azt ehetik, amit magukkal vittek.Vasárnap reggel 8 órakor (idehaza délután 4-kor) elrajtolt a verseny 56 fős mezőnye, köztük két magyarral, Szilvivel és Roskovics Mikivel. (A rajtvideót feltettem sztoriba.) Az első napi szakasz 50 kilométer hosszú volt, 500 méter szintemelkedéssel, 400 méter csökkenéssel, 4 frissítőponttal, ahol csak vizet kaptak. 36 kilométeren kitaposott tracken vezetett az út, az utolsó 14 kilométeren sivatagos, kavicsos részen. Végig tűző napsütésben haladtak, kb. 30 fokban. A szervezők minden napról adtak egy útvonalleírást a talajról, látnivalókról, veszélyekről. Ebben szerepel, hogy az utolsó, sivatagos szakaszon nagyon sok lesz a kaktusz, vigyázni kell minden lépésre, mert a kaktusztüskék simán átszúrják a cipők talpát, és ezek a sebek nehezen kezelhetőek, volt már, akinek emiatt kellett feladnia a versenyt.Ami a látnivalókat illeti, kiemelték az ún. Paria-kanyont, a Vermilion-sziklákat (ld google), és az erre élő kaliforniai kondort. Ez Észak-Amerika legnagyobb röpképes szárazföldi madara, melynek akár 3 méteres szárnyfesztávolsága is lehet. Ha szerencséjük volt, láttak párat. Bár nem biztos, hogy jó érzéssel tölt el valakit, ha a sivatagi hőségben, kiszáradt szájjal botorkál a sivatagban a tűző napon egy zsákkal a hátán, és ha felnéz az égre, egy hatalmas madarat lát körözni maga felett - mely kizárólag dögöt eszik…És ami az eredményeket illeti: Szilvi 7 óra 1 perc alatt ért célba, ezzel a 3. helyen áll. 24 női versenyző indult, ebből 12 Szilvi kategóriájában. Azt tudni kell, hogy két külön kategória van: az ún. „self-supported”, akik maguk viszik a hátukon az összes cuccukat, és a „supported”, akik csak az aznapi frissítőjüket. Szilvi nem meglepő módon - ha már kondor, legyen nagy, akarom mondani, ha már lúd, legyen kövér alapon – az elsőbe nevezett be. Az első lány 5 perccel előtte ért be, aminek nagy jelentősége per pillanat nincs, csak a tényszerűség miatt írom. Roskovics Miki (szintén „self-supported” kategóriában) 7:16-ot ment, ezzel a hatodik.Reméljük, Szilvi a betegségét a kondorokkal együtt végleg maga mögött hagyta, és jól ment neki az első nap. A célbaérkezését sikerült élőben látnom (videó szintén a sztorikban), ott nagyon boldog, az biztos. Hogy ez egy jóleső, jól sikerült futásnak szólt, vagy a kondor- és kaktusztüskementes napnak, titok. Fene ebbe a digitális-detoxikáló versenybe, hogy nem tud jelentkezni, mesélni magáról, és így nem tudunk róla, tőle semmit. A mosolya mindenesetre biztató...
L. Gyuri