Grand to Grand - rajt
Grand to Grand Ultra: 7 nap, 6 szakasz, 275 km a sivatagban
Mikor ezt a bejegyzést olvassátok, már jó eséllyel kint leszek az első táborhelyen a Grand Canyon mellett, és lassan kezdődik a verseny. Most szombat reggel van, az utolsó nap Kanabban, a versenyközpont helyszínén. Innen indulunk délután buszokkal az első táborba, kb. 130 km-re innen, ahonnan majd vasárnap reggel nyolckor elrajtolunk. (Otthoni idő szerint délután négykor.)Most már bizakodással tekintek a versenyre, de az előző napokban eléggé rezgett a léc, hogy el tudok-e indulni – ezért nem is nagyon írtam. Történt, hogy már az elmúlt hétvégén éreztem, hogy valami betegség lappang bennem, és kedd hajnalban - az utazásom napján - elég vacakul ébredtem, fájt a fejem, a torkom, náthás lettem. A hosszú repülőút és a jetlag sem segített, hogy jobban érezzem, magam, így kedd estétől egyetlen cél lebegett a szemem előtt: meg kell gyógyulnom szombatig! Nem ment könnyen, nagyon levertnek éreztem magam, még az egyszerű gyaloglás is nehézséget okozott – úgy éreztem, tuti elúszik ez a verseny. Próbáltam minél többet pihenni, Gyuri pedig otthonról gyógyított. (Spoiler: kiderült, hogy nemcsak jó orvos, de kiváló távgyógyító is… )
Las Vegasba érkeztem kedden, ott töltöttem egy napot. Furcsa egy város ez, hatalmas játszótér felnőtteknek. Egy rövid sétát tettem a belvárosban, csillog-villog minden ebben a mesterséges világban – pont szöges ellentéte mindannak, ami ránk vár a következő egy hétben.Szerdán délután buszoztam át Kanabba, azóta itt vagyok. Lassan, de biztosan egyre jobban éreztem magam, és pénteken kezdtem bizakodó lenni, hogy el tudok indulni, hiszen akkor még két nap volt a rajtig, ami rengeteget számított. Futásra természetesen már napok óta nem volt lehetőségem, így elsősorban a pihenésre helyeztem a hangsúlyt. Valahogy most teljes nyugalommal viseltem ezeket a nehézségeket. Úgy voltam vele, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a javulás érdekében és bízom benne, hogy képes leszek rajthoz állni, sőt, végigfutni az egész távot. Ha mégsem sikerülne, akkor majd visszatérek. Bár Gyuri nincs velem, mégis sokat segített abban, hogy ne legyek feszült emiatt.Itt, Kanabban találkoztam már a másik magyar indulóval, Roskovics Mikivel is, akivel volt már pár közös kalandunk – pl. az Antarktiszon is együtt tapostunk a hóban. Jó volt újra együtt sztorizgatni, felemlegetni az őrültségeinket.
Pénteken délután átnézték a felszerelésemet, és megkaptam a rajtszámomat. Mindent aprólékosan lecsekkoltak, a kötelezően előírt ruházaton, hálózsákon, egyéb dolgokon kívül pl. hogy minden napra megvan-e a megfelelő kalóriájú ennivalóm. Én kicsit túlbiztosítottam magam, mert az előírt 2000 helyett kb. 2500 kcal-át tettem el minden napra. Ennek megfelelően enyém lett az egyik legnehezebb zsák… 10,5 kg – víz nélkül. Mindegy – de legalább tuti nem fogok éhezni. Egy teljes hétig ennyivel kell gazdálkodnom: ez a zsák, benne az élelem, valamint néhány alapvető dolog, ami az alváshoz, és a sebek kezeléséhez szükséges, illetve pár meleg holmi. Ha így nézem, kicsi ez a zsák egy hétre, de ha arra gondolok, hogy egy héten át ezzel fogok menetelni, már óriásinak tűnik. Az utolsó pillanatig próbáltam csökkenteni a tartalmát, így most már semmiféle „luxuscikk” nincs benne.Péntek este volt egy kis közös vacsora az indulóknak, kaptunk egy utolsó eligazítást, és egy motivációs beszédet a versenyről. A lényege, hogy borzasztó nehéz lesz, de életünk élménye is egyben.
Péntek este még aludtam egy nagyot egy igazi ágyban, és szombat reggel végre úgy ébredtem, hogy nem fáj a fejem, és végre éreztem az erőt magamban. Elindulok! „Ünnepélyesen” megfürödtem. Nem mintha ez nem lenne része a mindennapjaimnak, de most, hogy egy hétig nem lesz lehetőségem rá, kiélveztem minden pillanatát és illatát. Lassan kicsekkolok a szállodából, buszra szállok, és nem marad nálam más, csak a zsákom. Kommunikálni nem tudok kifelé – Gyurinak sem tudok írni, viszont az ő üzeneteit naponta egyszer megkapom. Telefont nem használhatunk, el sem viszem magammal. Digitális detoxikálón leszek.
Egy hétig csak a zsák lesz velem, de tudom, hogy igazán élni fogok. Futni, beszélgetni, enni, aludni, csodálni a tájat, a Napot, a Holdat, élvezni a nappalt, az éjszakát, a levegőt. A zsákban csak a legfontosabb dolgok maradnak - azok az emberek, akik igazán fontosak, úgyis ott lesznek velem a szívemben.Egy hét múlva, szombaton este térek vissza a civilizációba, akkor újra találkozunk. Szurkoljatok!
Köszönöm kiemelt támogatóimnak, a Szerencsejáték Zrt-nek, hogy segítségükkel futhatok ezen a versenyen:
Köszönet: CHERRISK!
