Gondolatok a Namib Race után
Vasárnap este van, a namíbiai hotelszobámban. Még mindig ebben a különös világban vagyok, igaz már ágyban fekszem, fel tudok állni anélkül, hogy beleütném a fejem a nedves, homokos sátorba, nem fázom, tiszta vagyok, van világítás és víz. De fejben, még mindig a sivatagot járom. Nem aludtam jól. Pedig puha volt az ágy, nem kellett éjjel fejlámpával gyalogolni a szélben a WC-ig. Csak simán átsétálni a szobán a puha szőnyegen. Nem a zsákban kitapogatva a kulacsom csövéből szívtam ki egy kis vizet (és egy kis homokot), hanem az éjjeliszekrényről vettem el a poharat. De túl sok élmény ért, nem hagyott nyugodtan pihenni. Még ott zakatolt bennem az elmúlt napok minden szépsége, nehézsége, küzdelme. Mégis, már most hiányzik. Mindennél jobban persze a családom. A fiúk, Gyuri, a kutyáim.
Búcsúzom. Véget ért egy hatalmas kaland, amire olyan sokat készültem. Bár a tavalyi Atacama-sivatag után másodszor futottam hasonló versenyen, azért rengeteg volt a kérdőjel bennem. A felkészülési időszak hónapjaiban és a verseny előtt közvetlenül is - hisz nagyon sok a bizonytalansági tényező ezeken a sivatagi versenyeken és korrigálási lehetőség gyakorlatilag nincs. Csak 100%-osan lehet odaállni a rajthoz (fejben, fizikálisan, felszerelésben), különben elvesztél. Nem tagadom, emiatt egy „szokványos” versenynél jobban meg is viseltek az elmúlt hetek. Túl sok mindenre kellett figyelni. Hogy meglegyen minden felszerelés. Hogy jól legyenek összeválogatva az ennivalók. Hogy azok időben meg legyenek rendelve. Hogy jó hátizsákot válasszak. Hogy elkészüljön a sivatagi cipőm. Hogy meglegyen a megfelelő edzésmunka. Hogy ebben elég súlymellényes futás legyen, hogy elég beöltözős futás legyen. Hogy ne maradjanak el a hajnali erősítések. Hogy ne essek szét a hétköznapokban az edzések - fogorvoslás - motivációs előadások - családi feladatok teljesítése közben. Hogy tudjak fejben készülni. Hogy meglegyen a megfelelő regeneráció… és még folytathatnám. Az utazás előtti napokban mindez abban csúcsosodott ki, hogy eldöntöm: még ez az egy extrém verseny - utána pihenek.
Aztán eljövök ide, a sivatagba, futok 254 kilométert, átélem mindennek a csodáját, és úgy gondolom, hogy igen - ezért megérte. Mert olyan dolgokat kapok, mint máshol nem. Olyan dolgokra világít rá, amire más nem. Segít újraértelmezni a világot. A befutóérem és a 3. helyezésért járó gravírozott tál csak extra. Az igazi ajándékot, amit ez a verseny adott, azt a szívemben, lelkemben viszem haza.
Köszönöm mindenkinek, aki segített mindezt átélnem. Elsősorban a családomnak, akik mindig mellettem állnak. Köszönöm coacholinak a felkészítést, Koller Juditnak az erősítéseket. Köszönöm fő támogatóimnak a lehetőséget, hogy részt tudjak venni a versenyen. Köszönöm támogatóimnak, akik kiváló minőségű termékeikkel segítettek sivatagi utamon:
És végül, de nem utolsósorban köszönöm Nektek, akik virtuálisan követtetek keresztül a sivatagon azt a rengeteg szurkolást, buzdítást, szeretetet, gratulációt amit küldtetek - igyekszem meghálálni.
Köszönöm a MOL-nak, hogy támogatásával lehetővé tette részvételemet a versenyen.
Köszönöm a Szerencsejáték Zrt-nek, hogy támogatásával lehetővé tette részvételemet a versenyen.
