Futok!
Futok!
Ami mindig "természetes" volt, hogy tudok futni, most, a balesetem után bő egy héttel kész csoda, és óriási öröm. Szerencsére az gyorsan kiderült, hogy törésem, agyrázkódásom, maradandó sérülésem nem lett mikor elütött az autó, de azt nem tudhattam, mikor leszek képes újra futni. Múlt hét elejétől kezdve fokozatosan növeltem a távot, figyeltem a testem reakcióit, nincs-e esetleg egy "rejtett" izomsérülésem vagy húzódásom, de szerencsére nem éreztem semmi különöset a futások után. Viszont a munka nehezen ment, valószínűleg a kényszertartás miatt - féloldalasan állok, hogy belássak a betegek szájába - rendelés végére mindig nagyon megfájdult a hátam, ami eddig nem volt jellemző. Szerencsére egy-egy masszázs mindig megszüntette ezt a fájdalmamat is. Az autó ütődésének nyoma még látszik a fenekemen, ami Újpest drukkerekben irigységet keltő színekben pompázik, de legalább nem fáj!
Mindezektől felbátorodva, a hétvégét már erősebbre vettem, szombaton 50, vasárnap 60 kilométert futottam egyfajta tesztként az Ultrabalatonra való felkészülés jegyében. Hála az égnek ment ez is, utána "csak" úgy éreztem magam, ahogy az ilyenkor "normális... Utólag is köszönet a társaságért Poór Petinek és a segítségért Kovács Anikónak, akik velem tartottak.
Tegnap a hosszú hétvégének megfelelően kicsit nehezen mozogtam, ma viszont már ismét élveztem a futást, amikor az újra beköszöntő nyárban kimentem a terepre. Ha így haladok tovább, és továbbra sem érzem semmi nyomát a balesetnek, akkor ott fogok állni az UB rajtjában!
