Együtt
Hónapok óta együtt készülünk Gyurival az Ultrabalatonra, amit én nagyon élvezek - de lehet, hogy ő kevésbé. Ebben benne vannak a közös dombozások, hosszú futások, az előkészületek, a családi logisztika. Például, ma melyikünk megy autóval a rendelőbe, ki fut oda, ki haza, stb. A kajálásban viszont pont ellentétesek vagyunk: Gyuri igyekszik ledobni a fölösleges kilókat az UB-ig - ügyesen halad is - én pedig próbálok fölszedni párat. Szóval tele a konyha zöldséggekkel, gyümölccsel, joghurtfélékkel, de azért én kapok somlóit és fagyit is. Mindenesetre nagyon inspirál Gyuri elszántsága minden téren. Kis túlzással a lakás minden helységében SMR hengerek, RAD golyók, masszázskrémek, hogy bármikor rájuk lehessen pattanni. Ezek annyira kéznél vannak, hogy Gyuri a múltkor arckrém helyett bemelegítő krémet kent magára, amitől pár perc múlva teljesen vörös lett nyaktól felfelé, úgy nézett ki, mint egy rák, ami leégett a napon. Szakadtunk a röhögéstől. (Főleg én...)
Hát így telnek az utolsó hetek. Már csak a végső simításokat csináljuk, de azért még futunk bőven, és persze várjuk a srácokat haza húsvétra, és készülünk arra is. Mindenesetre én már most sajnálom, hogy vége lesz a felkészülésnek. A verseny már csak hab lesz a tortán, nekem ez a pár hónap nagyon nagy élmény volt. Azt hiszem erre a dologra mondják, hogy az út maga a cél.