Egy hét a Tahoe 200 mérföldesig
Lassan indulunk…Hihetetlen, hogy máris elérkezett a kaland, amire egész évben készültem! Gondoltam, megosztom veletek az utazásom célját és okát, részben azért is, hogy még jobban ráhangolódjak. 2019-ben véletlenül találkoztam az első Destination Trail szervezésű 200 mérföldes amerikai futóversenyemmel, a „Bigfoot”-tal. A célom más volt előtte, de az élet úgy hozta, hogy hirtelen meg kellett változtatnom az akkori célversenyemet. Azóta is úgy érzem, ez nem lehetett véletlen, hiszen ott estem szerelembe a 200 mérföldes távval…pedig azon a versenyen rengeteg dolgot elrontottam, hiszen fogalmam sem volt erről a műfajról, mégis lelkileg annyit adott, hogy azóta minden évben egy-egy ilyen verseny a futóévem csúcspontjává vált. Azóta már részt vettem a Moab 240-en, keresztülfutottam Skóciát is, ami szintén 210 mérföld volt, és az idén végre minden összeállt, hogy eljussak a Tahoe-tóhoz.A Tahoe 200 egy varázslatos esemény Észak-Amerika legnagyobb alpesi tava körül. Igazából a verseny nem is a jó kifejezés rá, hiszen ahogy a szervezők is írják: “It is not considered a competitive event but rather a life accomplishment.” Persze van dobogó, a Moab 240-en sikerült is felállnom rá, de az egészből mégsem ez a pillanat maradt meg bennem. Sokkal inkább az élmények, az emberi kapcsolatok, a pozitív légkör ami az eseményen vibrált. Az érintések, az ahogy egy-egy ilyen kihívás teljesen kiszakít a hétköznapi életből. Láttam, milyen boldogságot ad a teljesítés a futóknak. Megélhetjük, hogy igazán részei vagyunk a természetnek, és rádöbbenünk, hogy az életünk egy rövidke pillanat, amit érdemes ilyen csodálatos élményekkel feltölteni. Nem csak magunkért, hiszen legtöbbünk visz magával valamit, amiért ezt teszi.A Lake Tahoe Kalifornia és Nevada állam határán található, 1897 méterrel a tengerszint felett. Észak-Amerika legnagyobb alpesi tava, és a második legmélyebb tó az Egyesült Államokban, 501 méteres mélységével - még szerencse, hogy nem úszni megyek oda. A verseny jelenleg egy oda-vissza pálya, korábban megkerülte a tavat, de egy erdőtűz után még nem sikerült rehabilitálni a tópart egy részét, ezért néz így ki jelenleg a track.A verseny 320 kilométer hosszú, 11.000 méter szintemelkedéssel. Tizenegy frissítőállomás lesz a pályán. Jellemzően a 200 mérföldes versenyeken kevés állomás van, így egy körülbelül 6 kilós zsákot fogok vinni, ami a sivatagi 12-14 kiló után nem annyira sok, viszont itt ez gyakorlatilag 3-4 napon át folyamatosan rajtam lesz, ami egy idő után már nem egyszerű. A szintidő 105 óra (4 nap és 9 óra).Az első 102 kilométeren, ahol körülbelül 3500 méter szintemelkedés is vár ránk - négy 3000 méteres hegycsúccsal - nem találkozhatunk a segítőinkkel, csupán 3 frissítőállomás lesz, ahol föltölthetjük a készleteinket. Ezután a maradék 220 kilométeren lehet a pontokon segítőnk, illetve egy iramfutónk is, akinek meglehetősen felkészültnek kell lennie, mert 20-tól 60 kilométeres szakaszokat kell megtennie a futóval, szintén a teljes kötelező felszerelést cipelve. Ez a verseny lesz az első, hogy lesznek iramfutóim - róluk írok még majd bővebben.Idén a 240 indulóból 63 nő lesz. Számomra nagyon motiváló lesz, ennyi erős nővel közösen úton lenni. A másik dolog, aminek nagyon örülök, hogy másik két magyar futó is lesz a pályán: NedyBali és Medgyessy Gergő.És végül a célokról: egyszerűen célba szeretnék érni, úgy, ahogy a Moab240-en is csináltam: minél többet élvezve, megélve azt, amit csinálok, ami körülvesz. Nem ámítom azzal magam, hogy könnyű lesz, de nem is azért ultrázom. Viszont azt tudom, hogy mindezzel együtt jelenti számomra majd a legnagyobb csodát. Amikor tavaly beneveztem erre a versenyre minden bizonytalan volt, nem láttam magam egy év múlva egészségesen… de most itt vagyok és ez egy piszok nagy ajándék, amiért nagyon hálás vagyok. Szóval lassan indulunk. Nem is tudom leírni, mennyire várom már!