Eb utáni gondolatok
Fogok beszámolót írni a versenyről, most csak néhány friss gondolat.
Fantasztikus napjaim voltak: először éreztem válogatottként, hogy igazi CSAPAT vagyunk. Márton Attila, csapatunk egyik kísérője a péntek esti buzdító beszédével egy nagy álmomat teljesítette. Úgy éreztem, tényleg nagy dologra készülünk.
Volt akinek sikerült valóra váltani az álmát, volt akinek nem, de ez nem vesz el semmit az érzésből, amit egy csapathoz tartozás ad.
Az én álmom teljesült. Sikerült 4 év után újra teljesítenem a nemzetközi "A" szintet 24 órán. 224,1 kilométert futottam és 9. helyet értem el az Európa-bajnokságon. Most nagyon boldog vagyok!
El kell mondjam, hogy az utóbbi fél évben olyan team támogatott, mint még soha. Az, hogy sikerült, legalább annyira az ő érdemük, mint az enyém.
Köszönöm a családomnak, hogy elfogadta az álmomat és mindenben támogatott.
Az edzőmnek, Muhari Gábornak, hogy újra kalanddá tette a futást! Segítségével gyakorlatilag minimális lassulással tudtam futni a versenyen, úgy, hogy az utolsó 2,5 órában még tele voltam energiával. (Lehet, hogy kicsit óvatosan kezdtem, de majd legközelebb bátrabb leszek. :-)
Az elmúlt fél év minden versenye olyan volt, hogy el sem hittem, hogy képes leszek még ilyenre...
Sportpszichológus barátomnak, Ilyés Gyulának, aki segített elhinnem, hogy "Mindig van cucc a pincében, csak fel kell hozni."
Harcz Máriának, aki megszerettette velem a jógát, képes volt egyedül nekem olyan órákat tartani, ami a futásban segít.
Koller Juditnak, aki az erősítő edzéseimet "vezényelte", igazodva az én időbeosztásomhoz.
Külön köszönet Szarka Dorottyának, a Panhellen sporttáplálkozási szakértőjének, akivel végre összeraktunk egy olyan frissítést, ami nem akar túl gyakran visszajönni.
Hihetetlen hálás vagyok kísérőmnek Márkus István Öcsinek, aki mindvégig profin tette a dolgát: etetett, itatott, ha kellett, ha nem. Teljes biztonságban éreztem vele magam.
Ők mind olyan emberek, akik az én álmomat sajátjuknak érezték.
Köszönöm! 
