Bronzérem a 6 órás országos bajnokságon
Nem írtam az oldalamon a 6 órás országos bajnokságon való indulási szándékomról, leginkább azért, mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt - bár reméltem, hogy rajthoz tudok állni. A lábaim rendben vannak, de a gyomrommal az utóbbi időben sok gond volt, ami a mindennapokban is zavar, futás közben még inkább. Tegnap mégis úgy döntöttem megpróbálom, legfeljebb, ha nagyon fáj, kiállok - bár a lehetséges feladás gondolata nem dobott fel túlságosan. Ötperces tempóban kezdtem, mert ilyen sebességnél még nem rázkódik annyira a hasam, és a pulzusom sem magas. Ennek ellenére kb. két és fél óránál jött az éles fájdalom minden egyes zökkenésnél a gyomrom tájékán. Arra gondoltam 3 óránál kiszállok, de valahogy beférkőzött a fejembe a kedvenc mantrám: "Mindig lesz jobb! ". Ha már ez a kedvencem, miért ne hinnék benne? Bevettem egy kupac savlekötőt és bár lassabban, de futottam. Szerencsére 2-3 kör után a fájdalom elmúlt, és szép lassan vissza tudtam gyorsulni a kezdeti tempó közelébe. Egyébként is annyi jó élmény ért a pályán: a "tanítványaim" mosolya, a futók kedvessége. Nagyon örültem régi futótársamnak Görög Verának a pályán, Maráz Zsuzsinak a pálya szélén - akinek minden körben volt egy-két kedves szava -, a rengeteg biztatásnak a többi futótól, a pálya szélen szurkolóktól, és persze annak is, hogy Gyurit elég gyakran láthattam, mert az 50 kilométeres távon indult. A fájdalom elmúltával azt kívántam, bárcsak hosszabb lenne még az idő, hogy tudjak még futni, de 6 óránál megszólalt a duda és megálltunk. 70,4 kilométert futottam, aminek nagyon örülök. Igazából reggel is azt mondtam, hogy ha hetessel kezdődne az eredményem nagyon boldog lennék. Az, hogy ezzel az OB dobogó harmadik helyére is felállhattam, már csak hab volt a tortán, amire egyáltalán nem számítottam. Gratulálok minden futótársamnak, aki ezen a közel sem egyszerű pályán ma versenyzett!
