Atecama-crossing, 5. nap - beszámoló
Emil, a chilei postás kétszer csengetett éjjel a világra nyíló virtuális ajtómon, és két részletben meghozta a várva várt beszámolót tartalmazó leveleket Szilvitől a 250 kilométeres sivatagi futás leghosszabb, 79 kilométeres szakaszáról:
"Nem jó előjelekkel vágtam neki a csütörtöki szakasznak: szerdán napközben 46 fok volt, nagyon kimerültem, éjjel viszont fagyott, nem aludtam jól - fáztam, sokszor felébredtem, kicsit tartottam is a hosszú naptól. Hajnalban keltem szokás szerint, hogy legyen elegendő időm készülődni. A reggelek egyébként nagyon hangulatosak. Sötét van, hideg van - mindenki szétfagy. Csak pár fejlámpa világit, meg 3 tábortűz. Mindenki ott melegszik és zacskóból eszik. Én tálból eszem, mert az mégis olyan "emberi". Már nagyon várom, hogy ágyban aludjak, ne legyen alattam homok, lemenjek reggel a konyhába a kapucsínomért, és ne fagyban igyak meg valami instant kávét egy kis széken reszketve. Meg egy baromi nagy pizzát is szeretnék paradicsomkarikákkal. Meg befeküdni egy kád vízbe. Na mindegy, inkább nem gondolok erre - nem ezért vagyok itt...
Az útvonalleírásunkban benne van, hogy az adott napon melyik szakasz lesz „nehéz” és melyik „közepesen nehéz”.(Érdekes - "könnyű" még nem volt.) Ezen a napon 2,5 liter vízzel kellett indulni, mert csak 14 kilire volt az első ellenőrző pont (ahol vizet kapunk) és ráadásul „nehéz” szakasz volt. Sósivatag, 14 kilométeren át. Egyenetlen, göröngyös, kemény talaj, végtelen, remegő horizont. Ráadásul amint feljött a nap, hihetetlenül meleg lett rögtön. Na, mindegy, mentem szépen, ahogy tudtam, arra gondolva, hogy csak csinálni kell és haladni. Közben nézelődtem, mert a táj a maga kietlenségében fantasztikus. Itt meg lehet érezni gazán, milyen csöppségek vagyunk…
Aztán csak elértem az első pontot - a frissítés után pedig jött egy „közepesen nehéz” szakasz, ami úgy nézett ki, hogy minden 3. lépésnél beszakadt a lábam a száraz homokba. Egy rövid idő elteltével megtiltottam magamnak, hogy minden 3. ilyen lépésnél a k.rva életbe kifejezéssel illessem a helyzetet és lecseréltem arra, hogy ez tök buli. Azért néha bűnbe estem…Aztán tényleg könnyebb lett a terep - tudtam futni! Kb. 35 km körül aztán megint jött egy „nehéz” szakasz. Nagyon perverz lehetek, mert imádtam: kb. 1 kilométeres dűnére mászás a süppedő homokban. Mindenki szenvedett körülöttem, én pedig rettentően élveztem. Hú, olyan kilátást volt! Úgy éreztem, a világ legszebb helyén vagyok... Itt sok mindenkit elhagytam, köztük két lányt is, de nem számított - még csak 40 kilinél voltunk, és nem is érdekelt túlzottan, hol állok. A dűne utáni ponton kaptunk egy dobozos kólát! 1 hét után a 45 fokos melegben… Gondolhatjátok! A legjobb kóla volt, amit valaha ittam...
Ez a hűsítő élvezet viszont csak rövid ideig tartott, mert továbbra is baromi meleg volt. Tiszta Badwater fílingem volt, csak most nem volt senki aki hűtsön. Mit lehet itt tenni? Kapunk vizet az állomásokon, ami viszont gyorsan átmelegszik. Aztán mész, mész a napon, és ihatod azt a meleg vizet. Az állomásokon lespriccelheted magad, kb. 1,5 óránként, de 3 perc és tök száraz vagy. Alig tudsz nyelni, száraz az ajkad, a nyelved. Jégkockát kívánsz, és nyelsz egyet a meleg vízből. Orvosi könyvekben szerintem pont ezt ajánlják a hánytatásra. (Egy kis sóval fűszerezve - a szerk.)
Egyre gyengébb voltam, leginkább gyalogoltam ezen a részen, mélyponton voltam. De ebben a versenyben az a frankó, hogy neked kell megoldanod mindent. Elbeszélgettem magammal, hogy a következő pontig eljutva helyre teszem magam, mielőtt teljesen szétcsúsznék. Végre eljutottam az 54 kilis pontig, de oda már olyan állapotban értem, hogy alig láttam, lefejeltem a sátrat. Baromira kívántam a recovery italomat, úgyhogy előhalásztam a zsákból. Lespricceltem magam és 20 perc gyaloglóidőt adtam magamnak, amíg megiszom a recoveryt és eszem egy gélt. Kb. fél óra telt el és minden ok volt. Futottam! Igen, futottam újra! Innen mar futva mentem majdnem végig. Persze itt a futótempó 8-9 perces kilométereket jelent nekem a zsákkal ezen a terepen és 40 fokban. Előzgettem, tök jól éreztem magam. A fotós is mindig mondta, hogy „amazing” vagyok.
Este 7-től már hűvösebb volt. Képzeljétek, a naplementét a „Hold-völgyében” néztem végig futás közben. Csodás volt - arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ezt így átélhetem. Igaz milliónyi hasonló csodás emlékem van akár csak a zalai erdőkből is: nyári estékről, ködbe burkolódzó őszi hajnalokról, virágillatú tavaszokról, hófedte-, kristálytiszta téli napokról is, amit mind - mind a futásnak köszönhetek. Imádom ezeket az érzéseket!
Az utolsó kontrollpont a tábortól 5,5 km-re volt. Ekkor már hideg volt, de nem öltöztem fel, hogy jobban tudjak futni. Végül 3. lettem, negyon boldog voltam! (Szilvi 13 óra 7 perc alatt ért célba - a szerk.) Bedőltem a sátorba, rohadt éhes voltam, de nem tudtam felállni enni. Egész éjjel folyamatosan jöttek a többiek, minden újdonsült kedves ismerősöm beért. Simmie és Kimmie (anya és lánya!) együtt mennek végig. Tündéri két csaj, nagyon szépek. Bár mára már senki sem mondaható annak, mindenki ödémás, ráncos, koszos, sebes. Azért, igyekszem odafigyelni az outfitemre: ma reggel kimostam a szoknyámat, mert úgy nézett ki, mint amit lehánytak. Szóval leöntöttem alkoholos vízzel. Sandra is nagyon cuki. Neki is 3 gyermeke van (Simmienek is). Sandra Chilében él, de svájci. Azt mondta, nem menne vissza. Sokat beszélgetünk. Együtt van a csapat, segítjük egymást.
A pénteki napom leginkább pihenéssel telt. Egész nap nagyon éhes vagyok, volt egy fél adag expedíciós ételem, azt ettem meg ebédre, de Sandra azt mondta, hogy este felez velem egyet az övéből. Nem tudom, elfogadhatom-e, mert már megettem egy fél zacsi aszalt gyümölcsét is. Fogalmam sincs, mi van velem, évek óta nem ettem ennyit. Tegnap reggel lemértek, és nem fogytam egy dekát sem! Tök jó!
Szombaton itt a záró szakasz, „közepesen nehéz” lesz a pálya. Futok, ahogy tudok es meglátjuk mi lesz - de ha kell, akkor már négykézláb is beérek! Az a fura, hogy bár elég kemény menet ez az egész így összességében, még egyszer sem gondoltam azt, mint eddig minden más ultrán előbb - utóbb: hogy soha többé! (Na, mi lesz ebből… - a szerk.)
Köszönöm a szurkolást, mindig megkapom az üzeneteiteket - nagyon kedvesek vagytok!”
Ami az adatokat illeti, Szilvi a 79 km-es szakaszon mutatott remek teljesítményének köszönhetően feljött az 5. helyre, előnye a hatodikkal szemben 34 perc, hátránya a 4. helyezetthez képest 1(!) perc, a harmadikhoz képest 27 perc. Az utolsó szakasz 13 kilométeres, a rajt magyar idő szerint délután 2-kor lesz. Várhatóan vasárnap reggelre tudok majd beszámolni a végeredményről.
Lubics György - a szerk. :-)