2023
Lassan vége az évnek, már teljes gőzzel készülök a ’24-es kihívásokra, de valahogy úgy érzem, az idei év lezárásaként már csak magam miatt is szükségem van egy kis visszatekintésre.Kemény év volt, műtétek miatt csaknem három hónap teljesen futásmentesen telt. Ennek ellenére kicsivel több mint 1000 kilométert futottam ultratávú versenyeken. Jó, aki hosszú versenyeken indul, annak könnyen összejön…
Év elején 6 hét kihagyás után a Holt-tengernél kezdtem újra futni - miért is ne egy 50 kilométeres versennyel…? Rögtön meg is kaptam a nyaklevest: nekem “rendesen” edzenem kell, mert egy sima 50-est sem húzok be 5:30-as átlaggal ennyi kihagyás után, pedig azt gondoltam, az azért menni fog. Milyen jó is, hogy elutaztunk Izraelbe, erre mostanában nem lesz lehetőség…Az április elejei Black Hole-ra azért felszívtam magam, és a nano távon elsőként értem célba. Még egy dolog, amire nem lesz több lehetőség, pedig mennyire jó kis verseny is volt ez.Május elején Gyurival futottunk párban egy UB-t, közös célunk az volt, hogy időben odaérjünk a legkisebb csemeténk másnapi ballagására. Sikerült…A szülinapomon több év után végre elindultam az UTH leghosszabb távján, ahol elbénáztam a frissítést, de azért 15:41 alatt így is beértem.A fő versenyem a Race Across Scotland (350 km) volt, meglehetősen nehezített felkészüléssel, hiszen a verseny előtt nem egészen két hónappal derült ki, hogy melanomám van. Amíg lehetett futottam, és a műtétek után is igyekeztem minél előbb visszaállni. Toltam - talán kicsit terápiaként is, hiszen, ha tudok futni, nem lehetek beteg. Ajándék volt már az is, hogy végül is rajthoz tudtam állni, az méginkább, hogy hetedik nőként, kategóriámban elsőként értem célba.Innentől már a hatnapos sivatagi Jordan Race volt a célom, mellette régi álmom megvalósítása, hogy elkezdjek siklóernyőzni. Nyár végén abba is belevágtam. Olyan egyszerűnek tűnt a földről figyelni a könnyedén repkedő siklóernyősöket, viszont elég hamar kiderült, hogy ez a dolog a vidám lebegésnél azért némileg nehezebb lesz - legalábbis nekem. Pár nap után már azt gondoltam, ez az egész talán nem is nekem való, maradok a földön. De itt is megérte kitartani. Végül kicsit előre ugorva az évben, december 16-án megszereztem az “A” vizsgát, ami azt jelenti, hogy most egy olyan madárka vagyok, akinek nagyon vastag tojáshéj van a fenekén, de már egész magasról repül, ha szemmel tartják.
Visszatérve a futáshoz: szeptember elején elindultam a Julia Alps Trail 60-as távján, ami nehéz, de nagyon szép verseny volt. Az izraeli háború miatt a Jordán Race elmaradt, de beneveztem arra a versenyre, amin ha nem így alakulnak a dolgok, sosem indultam volna: a 360 Challange-re, azaz egy 265 kilométeres körre Gran Canarián. A 85 indulóból végül Vidra Atival ott voltunk a 23 célba érkező között. Eszméletlen élmény volt, mindenestül. Imádok a komfortzónámon kívül lenni, felállni bármilyen mélyről, megélni azt, hogy erős vagyok - na erre itt volt bőven alkalom, ráadásul a legjobb barátommal együtt élhettem át mindezt.Úgy tűnik, immár teljesen eltávolodtam az aszfalttól, gyakorlatilag edzésként is nagyon ritkán megyek le az erdei útjaimról. Az idei év minden nehézség ellenére nagyon szép és élményekkel teli volt, hálás vagyok, hogy lehetőségem van ilyen kalandokra felkészülni és teljesíteni őket.
2024 azt hiszem nagyon izgalmas lesz, bízom benne, hogy az egészségem is lehetővé fogja tenni, hogy megvalósíthassam az álmaimat.